Sípos Ete Álmos
Korszellem és keresztyénség
PANORAMA 2004
Pár éve már a Biblia Szövetség konferenciáin "Panoráma" címen a keresztyénség helyzetét vizsgáltuk, különféle kontextusban. Vizsgáltuk különféle statisztikai adatok tükrében, a világvallások viszonylatában, legutóbb pedig ebben a körben, áttekintettük a keresztyénség főbb belső mozgásait.
Mai kontextusunk, a korszellem. Előadásunkban szeretnénk vizsgálni először magát a korszellemet, annak is főként európai jellemzőit, majd vizsgálnánk a korszellem keresztyén egyházakra gyakorolt hatását, illetve érintenénk azt a kérdéskört is, hogy a keresztyénség milyen választ adott és ad a korszellemre.
Vizsgálódásunk nem a teljesség igényével történik, célunk elsősorban az informálás, a tájékoztatás. Erre egyébként azért van szűkségünk, mert a Biblia sokszor foglalkozik a korszellem témájával.
Amikor Pál apostol, az Efézusi levél 6,15 versében azt írja : "Mert nem vér és test ellen van nekünk tusakodásunk, hanem a fejedelemségek ellen, a hatalmasságok ellen, a gonoszság lelkei ellen, melyek a magasságban vannak", akkor egyértelműen, a korszellem hatásának bizonyos veszélyeire hívja fel a korabeli keresztyének figyelmét.
De mi a korszellem? - Az egy-egy történelmi kort hatása alatt tartó, befolyásoló szellemi irányzatok összessége. A korszellem mindig meghatározza a kultúrát, a tudományt, a társadalmi és egyéni normákat, az emberi gondolkodást, de nagy hatással van a vallásokra is. Végső soron, nem vonhatja ki magát hatása alól egy ember sem.
1. Vizsgáljuk hát meg elsőként korunk korszellemének főbb jellemzőit.
Az első, amit itt meg kell jegyeznünk az, hogy nemzedékünkben a húsz év felettiek, a ami a korszellemet illeti, egy nagy korforduló részesei, átélői lehettek. Ezt a fordulópontot némelyek, (többek között Diogenes Allen teológus is), olyan jelentős változásnak ítélték, mint amilyen a középkor és a modern kor között volt!
Ez a nagy fordulat, némelyek szerint, az 1970-es és 1990-es évek között következett be, amikor átléptünk a modernizmus korából a posztmodern korba, és megjelent a posztmodern ember.
A "posztmodern" fogalom tág jelentésű szó, használják a művészet, az irodalomtudományok, a humán tudományok területén egyaránt.
Az elnevezés a modern (latinul modernus), szóból származik, ami azt jelenti: új, korszerű, mostani. A "post" előrag, ami "utáni"-t jelent, azt akarja kifejezni, hogy a posztmodern elutasítja, meghaladottnak tekinti azt, amit a modernizmus vallott.
1.1. Hogy érzékeljük ezt a nagy változást, pár mondat erejéig vizsgáljuk meg annak a kornak jellemzőit, mely a felvilágosodásból nőtt ki, amelyet modern-kornak, vagy modernizmusnak neveznek, s amely 200 éven keresztül jellemezte kultúránkat. Modernizmuson a 18-19.sz.ban virágkorát élő polgári szellemi irányzatok összességét értjük, mely irányzat a korábbi, középkori formák széttörésével akart egy új világot megteremteni.
A modern kor az embert, az emberi értelmet állította az értékrend-piramis csúcsára, s az emberi értelembe vetette minden reményét.
A modernizmus hatására a tudomány szakágakra tagolódott, a természettudomány, ismereteit matematikai formákba rendszerezte, a tudomány eredményeit a termelékenység fokozására használta. Létre hozta a nyereség-orientált kapitalizmust, az igazságszolgáltatást, és a jogtudományt pedig szakosította.
A művészetek területén is jelentős változásokat hozott : múzeumok, koncerttermek, színházak által intézményesítette a művészetet, megjelenik az összhangrendszeren alapuló zene, a szonáta, szimfónia, és opera-muzsika.
A modernizmus eszmerendszere és ideái azonban, ezeknek a pozitívnak tűnő jelenségnek a jövőjét is meghatározták. Ezeket az ideákat is érdemes röviden sorra venni.
A felvilágosodásból kinőtt modernizmus elég hamar hátat fordított Istennek, egyháznak, és megtagadott minden tekintélyt. "Nincs tekintély!", mondta A humanizmus eszméjének magasra emelésével egyidejűleg pedig kijelentette: nincs Isten! Majd a modernizmus késői szakaszában, megjelenik az egzisztencializmus, mely minden jelenséget az egyén szubjektív szempontjából vizsgált, és kijelentette : nincs abszolút, minden valamitől függ.
A modernizmusban végül megjelenik a nihilizmus, mely minden szabály, elv, erkölcs, törvény tagadását jelenti akkor, amikor kijelenti: nincs cél !
Így jut el a modern ember, a modern kor végén a kétségbeeséshez.(F.Schaeffer)
E kor megértéséhez, érdemes feltennünk végül még a kérdést: tulajdonképpen miben hitt a modern ember?
A modern kor korai szakaszát erős optimizmus jellemezte. Ennek jelei megfigyelhetők már pl. Michelangelo "Dávid"-ján is, ahol az arányaiban nagyobb fej és tenyér az emberi tudásba és alkotó munkába vetett nagy bizalomról beszél.
A modern kor embere erősen hitt az észben, a haladásban, a tudomány mindenre válaszolni tudó és eligazítást adó erejében. Hitt az iparosodás végtelen lehetőségeiben, amikor kiadta a jelszót: "mindenki a városba!". A liberális demokráciában bízva hirdette.:
"Tanítjuk az embereket és ők majd bölcs döntéseket hoznak!"
Az, hogy az korszellem elemzők nagyobb része korunkat egy idő óta posztmodern kornak nevezi, mindenképpen azt jelzi, hogy beszélnünk lehet a modern kor végéről, a modernizmusból való kiábrándulásról.
Ehhez a kiábránduláshoz vezető egyik szindróma, tünetcsoport volt az, hogy az istenített tudomány erősen relativizálódott, melyet a kvantummechanika és a káoszelmélet, Heisenberg határozatlansági reláció-elmélete, csak erősített. A tudomány eredményei nem mindenben bizonyultak áldásosnak, az emberiség közelkerült a nukleáris megsemmisülés lehetőségéhez. A környezetszennyezés súlyos és megoldhatatlannak tűnő problémái, s annak felismerése, hogy az ember nem boldogul a birtokába jutott tudománnyal és hatalommal, csak fokozták a kiábrándulást.
A másik, kiábránduláshoz vezető tünetcsoport, társadalmi szinten jelentkezett. Az új ember neveléssel történő kialakításának ideája porba hullott, hiszen a 20.század, az emberi történelem legvéresebb százada lett, az embertelenség soha nem látott méreteket öltött. A 60-as évek diákmozgalmai, a vietnámi háború ellen tüntetők aktivitása, a Csehszlovák megszállásnak a kommunista-eszmebarát fiatalságában okozott csalódása, a jóléti rendszerek válságtünetei megmutatták, hogy a modernizmus nem teljesítette, amit ígért.
Vannak, akik a berlini fal 1989-es leomlását tekintik olyan jelnek, mely a marxizmus modernista ideológiájának végét jelentette.
1.2. Mindezt azért kellett elmondanunk, mert a posztmodernizmus, a modern kor kontextusában érthető meg igazán.
Martin Clark, angol földrajztudós így jellemzi a posztmodernizmust: "A posztmodern definíciója nem könnyű ... de lényegét tekintve a modernizmus által hirdetett lineáris haladásnak, a racionalizmusnak, az abszolút igazságoknak elutasítása és tagadása. A posztmodern hívei a diszkontinuitást ünneplik, a különbözőséget, a töredezettséget, a meghatározatlanságot. Nem bíznak a totalizáló törekvésekben. Ebből a szempontból természetesen a keresztyénség is, minden egyéb vallással együtt a kritika tárgya, bár a posztmodern gondolatok képviselői meglehetősen toleránsak általában a vallással szemben, mint ami a pluralitás hordozója, - de csak addig, amíg az adott vallás is toleránsnak mutatkozik."
Ez a meglehetősen tömör megfogalmazás azonban bővebb magyarázatra szorul, ezért sorra vennénk kicsit bővebben a posztmodernizmus jellemző vonásait.
1.2.1. Első a minden igazsággal szembeni szkepticizmus, kételkedés.
Kételkedésük kiindulási pontja a nyelv, és az a végkövetkeztetésük, hogy mindent csakis a nyelven keresztül ismerünk. Így a világ, amelyben élünk, s amely a nyelvben ismerhető meg, tulajdonképpen egy elolvasandó szöveg. Mivel mi is a világ részei vagyunk, mi is a szöveg részévé válunk. A strukturalisták már kimutatták, hogy a nyelvi jeleink önkényesek, de a dekonstrukcionalisták egy lépéssel továbbmennek, s azt állítják, hogy már a fogalmak is önkényesek, amelyekre a jelek utalnak.
Így a szavaknak nincs állandó jelentése, hanem az tulajdonképpen az olvasótól függ. Marad tehát a nyelv, amely társadalmilag konstruált, önmagára utaló, metafizikai megalapozottság nélküli. Szerintük, ez vezet arra a következtetésre, hogy nincs objektív valóság, amelyhez hozzáférhetnénk. Miközben használjuk a nyelvet, mi magunk konstruáljuk a saját valóságunkat, ami teljesen önkényes. Ezért minden igazság- fogalmat, evidenciát, dekonstruálni, azaz szétbontani kell, le kell rombolni. A dekonstrukció metafizikai következményei egyértelműek. Ha van is objektív Igazság, az nem férhető hozzá, s így az a kérdés, hogy mi az igazság, többé nem releváns.
Mindennek az egyik legközvetlenebb hatása a Politikai Korrektség (Political Correctness) mozgalmában volt megfigyelhető, ahol egyértelműen kitűnt a nyelvhasználat szociális valóságot formáló ereje. Az igazságot a politikában felváltotta a retorika és a hatalom. James Sire elemzésében: "Ezekben az ideológiákban a nyelv kreálja a valóságot, s néhány ember kontrollálja a nyelvet. ... Így az ismeretelmélet sokkal inkább a hatalom, mint a ráció dolga." Nem nehéz meglátni, hogy ezek az elméletek miért terjedtek el olyan gyorsan a tudomány minden területén, s adták meg a modernizmus posztmodern kritikájának alapjait. A modernizmus az objektív igazság és a tudományos abszolútumok fogalmaival élt - amelyekről bebizonyosodott, hogy csak egy nyelvjáték részei, s így ezeket dekonstruálni kell.
Mindez pedig egy totális és radikális relativizmushoz vezetett.
1.2..2. Második jellemző vonásként említenénk a teljes szabadságot.
Mivel a posztmodernizmus minden igazságot dekonstruál, és relativizál, annyi igazság van, ahány ember. Ez a szellemiség utál minden totalitáriusságot, racionalitást, rendet és logikát, s vele szembeállítja a teljes szabadságot. Semmi sem abszolút, semmi sem szent, minden szabad préda tárgya, lehet válogatni. Azt teszünk, amit akarunk, és azt hiszünk, amit akarunk. A posztmodern ember nem azt kérdezi többé, hogy valami igaz-e, de még azt sem, hogy működik-e. Csak azt, hogy tetszik-e. "Populáris szinten ez azt jelenti, hogy abban hihetsz, amiben akarsz, kitalálhatod, kiválogathatod és összekeverheted saját lelki koktélodat." Így talán jobban értjük, hogy mit takar korunk két fontos fogalom-jelszava: a pluralizmus és tolerancia.
1.2.3. A posztmodernizmus harmadik jellemvonása egy jellegzetes spiritualitás (lelkiség).
Ellentétben a modernizmussal, amely azt vallotta, hogy nincs lélek, nincs Isten és minden vallás káros és üldözendő, a posztmodernizmus újra hirdeti, hogy van lélek, és szabadságot ad minden vallásnak. Mivel elutasít minden racionális ellenőrzést, különösen is preferál minden olyan vallási megnyilvánulást, amely az élményt és a megtapasztalást hangsúlyozza. A posztmodernizmus relativizmusa pedig tágra nyitja a kaput a legheterogénebb forrásokból származó vallási gondolatok ötvöződése előtt, függetlenül attól, hogy az keresztyén vagy pogány eredetű.(Lásd: New Age, boszorkány-vallás, sámánizmus, sátánizmus, scientológia stb.)
Korábban azt gondolhattuk, hogy legalább Európában, végleg legyőzetett a pogányság, mára azonban meglepő módon magához tért! Először keresztyén formákba bújva, Krisztust "majmolva", majd egyre növekvő arroganciával mutatkozik meg gyűlölete az egy, igaz Isten iránt. Ma már a keresztyénségbe is behatolt pogány inspiráció is egyre láthatóbbá válik. A "szekularizált keresztyén" az az Isten ellen fellázadt, meg nem újult ember, aki csaknem szégyen nélkül szembefordul Isten törvényével, és inkább választja a pogányság valamely kultuszát. Ugyanakkor, bizonyos keresztyén erényeket mutat fel (vagy azok imitációját). Egyetemes szeretetet, mások iránti nyitottságot, az individuum méltóságát és Istennel való kapcsolatának egyediségét hirdetve.
1.2.4. A posztmodern negyedik jellemvonása az élvezet életcéllá emelése.
Ennek fontos eszköze és közvetítője a modern média-technológia. A képek felületes, tünékeny, végtelenül képlékeny világa, és az élet minden területére kiterjedő inváziója miatt a média tökéletes hordozója a posztmodern életcélnak.. A média egy művi, virtuális valóságot teremt, ami teljesen megfelel a posztmodern felfogásnak. Gene Veith szerint "a posztmodern szavakról való lemondása a képek érdekében, az értelem helyettesítése érzelmi élményekkel, a tartalmasság helyett a szórakozásra irányuló vágy, mind műfaji sajátosságok. A TV és a reklámok hihetetlen uralma feloldja a valóság és a fantázia, a tények és az elképzelések közti különbséget, és szakadatlanul prédikálja a posztmodern üzenetet : az élvezet életcéllá történő emelését. Akár arról is beszélhetnénk, hogy a posztmodernitás létrehozta az élvezet-korszakot. Az élvezetre történő buzdítás olyan erőteljes és oly kifinomult metodikával történik, ami már magának az emberi jellemnek is, egyfajta "dekonstrukcióját" viszi véghez.
1.2.5. A posztmodern ötödik jellemvonása egy sajátos etika.
Az etika, mint olyan, bizalmatlanságot élvez, akárcsak bármilyen, mindenkire egyaránt vonatkozó szabály. Az erkölcsi megítélés puszta létjogosultságát is elvetik, ezért minden egyén maga választja ki "értékeit". D.Z. Phillips odáig megy a relativitásban, hogy "Képtelen elítélni a távoli törzsek körében gyakorolt gyermekáldozatot, miután nincsenek pontos ismeretei arról, mi lehet ennek a szokásnak a jelentősége a törzs számára."
A legtöbb posztmodernista ugyanakkor meglehetősen dogmatikusan ragaszkodik bizonyos "politikailag helyes vonalhoz". Más posztmodernes igen tágszívű az egyéni választás, életstílus vonatkozásában, de toleranciája inkább vonatkozik a nézetekre, mint az emberekre (a korábbi felfogás pontosan az ellenkezőjét képviselte!), lényegét tekintve pedig erősen nárcisztikus és hedonista.
A modern kor kidolgozta és alkotmányos keretek közé foglalta - a keresztyének által is igenelhető - élethez való jogot. De nem tudni pontosan, hogy mit eredményez majd a posztmodern továbblépése, amely a halálhoz való jogot is egyre jobban hangoztatja.
Míg a 20. századi modernizmus, a párkapcsolatok szabadságát, és szabadosságát hirdette, a posztmodern igen gyorsan megszült és kedvesen dédelgetett gyermeke a homoszexualitás életvitelszerűvé tétele lett.
A gyermek vállalása, az egyén szabad döntésének jelképe lett, míg a szingli, mint életforma, a média által is favorizált paradigmaként jelenik meg fiataljaink előtt, a választható "családmodellek" között.
1.2.6. Végül, ami a posztmodernizmus jövőképét illeti: egyrészt vallja azt, ahova a modernizmus is végül eljutott, azaz nincs cél, csak ezt mosolyogva mondja, másrészt jövőképe gyakran misztikus.
2. Második kérdéskörünk : Milyen hatást gyakorolt és gyakorol a tárgyalt két korszellem irányzat a keresztyénségre?
Ez irányú vizsgálódásunkat máris szűkítenünk kell, hiszen a 2,1 Milliárd tagot számláló keresztyénség számtalan felekezetből áll, melyek tanításaikat illetően is jelentős mértékben eltérnek egymástól, és kontinentális megosztottságuk is igen változatos. Ezért vizsgálódásunk fő területe elsősorban az európai keresztyénség, már csak azért is, mert a modernizmus és posztmodernizmus itt érintette a legnagyobb felületen a keresztyénséget.
Summásan, annyit máris állíthatunk, hogy a korszellemet jelentő két nagy irányzatnak, a modernizmusnak és a posztmodernizmusnak szinte minden szellemi vektora, előbb vagy utóbb, de behatolt a keresztyén egyházakba és ott különféle hatásokat váltott ki. E hatások elég karakterisztikusan jelentkeztek és a mai napig hatóan, világosan körülírhatók.
2.1. A modernizmus alig mondta ki, hogy nincs az emberen kívül semmiféle tekintély, megjelent a keresztyén theologiában a bibliakritika. A 18.században, a tudomány mezében megjelenő bibliakritika megtámadta a bibliai könyvek szerzőségét, korát, a Biblia történeti hitelességét, vagyis magának a szövegnek a hitelességét is. Vagyis : az ember, fölé emelkedett a Szentírásban magát kijelentő Istennek, és mint legfőbb tekintély bírálat alá vett mindent, amit az emberi tudomány mércéje szerint a Bibliában nem tartott elfogadhatónak és hitelesnek. Ez a folyamat mind a mai napig tart, annak ellenére, hogy a posztmodernizmus hatalmas csapást mért a tudományba vetett bizalomra. Mégis, a Biblia hitelessége, történeti megbízhatósága, és kijelentés volta feletti vita, a keresztyén theologia vízválasztójának számit ma is. A Biblia isteni tekintélye, a keresztyén egyházak nagy részében már nem számít evidenciának. Ennek következménye az is, hogy a keresztyének között egyre több a dogmatikai és etikai kérdések feletti vita, s a Bibliára való hivatkozás egyre kevésbé "sikkes".
2.2. A modern kor humanizmusa és racionalizmusa is hatalmas erővel hatolt be a keresztyénségbe és ott kedvező fogadtatásra talált. A racionalizmus hatására kezdték a theologusok tagadni a bibliai csodák valódiságát, és próbálták racionálisan megmagyarázni a hit és a transcendens valóság dolgait. A humanizmus hatására pedig a theo-centrikus Bibliából antropo-centrikus könyv lett, melynek főszereplője az ember, mégpedig az az ember, akit át lehet nevelni, meg lehet javítani, csak jó példaképeket kell neki ajánlani. Így lett Jézusból példakép, az emberből pedig olyan szabad akaratú lény, aki maga tud dönteni saját sorsa, üdvössége felől is, mintegy Istent is igénybe véve. Ez a - Bibliától abszolút idegen - gondolat és szemlélet, megjelent már a 18. század igehirdetéseiben de jelen van mind a mai napig nemcsak a római katolikus, de a protestáns templomi igehirdetésekben, és temetési beszédekben is.
2.3. A modern kor egzisztencializmusa is nagy hatást gyakorolt a theologia művelőire, (neveket most nem említek) amikor megjelent az egzisztencialista bibliaértelmezés. Eszerint a Biblia önmagában nem Isten szava, csak akkor válik azzá, ha az olvasó egzisztenciálisan rezonál az olvasott szövegre. Az egzisztencialista bibliamagyarázó szerint nincs abszolút igazság, a Bibliából sem ismerhetjük meg azt, ezért az egyház is csak egy rész-igazságot hirdet. Korunk nagynak kikiáltott theológusai közül nem kevés volt az egzisztencializmus gondolatának képviselője.
A modernizmus ateizmusa, materializmusa, vallás ellenessége és annak, az egyházon belüli, fentiekben ismertetett hatásai, hatalmas tömegeket ábrándítottak ki és szakítottak el a keresztyén egyházaktól.
2.4. A posztmodernizmus minden igazsággal szembeni szkepticizmusa, relativizmusa és a dekonstrukciós hermeneütika hatása, ha nem is ilyen fogalomként, elég korán megjelent a keresztyén theologiában is. Rudolf Bultmann nézetei, miszerint a bibliai fogalmaknak, történeteknek a magját úgy lehet megtalálni, hogy lehántjuk róluk azt, ami emberi, ami történeti, mivel ezek torzítják az igazságot,- hatalmas visszhangra és követő táborra talált a protestáns egyházakban. Az egyházban is megjelent az un. "modern theologia", mely lényegében a modernizmus és posztmodernizmus gondolatait filozófiai gondolatait igyekezett krisztianizálni.
2.5. Igen nagy hatást gyakorolt a keresztyén theologiára a posztmodernizmusnak az a tétele, hogy "nincs abszolút igazság, és ezért nem az a kérdés, hogy igaz-e valami, hanem hogy tetszik-e."
Ha nincs abszolút igazság, akkor mindenkinek igaza van, akkor minden vallásban, beleértve a nem keresztyén világvallásokat is, van valami igazság elem. Ezeket az igazság elemeket kell megkeresni és összhangba hozni. Ez a pluralizmus vezér elve. Eklatáns hordozója ennek a posztmodern gondolatnak az ökumenikus mozgalom, mely a modernizmus szülöttje ugyan, de a posztmodernizmustól még nagyobb lendületet kapott. Ma az európai keresztyén tömegek kitörő lelkesedéssel fogadják az ökumené gondolatát és gyakorlatát, az átlag keresztyént, de a keresztyén klérus nagy részét sem érdekli már az, hogy mi a bibliai igazság, mondván: az igazság elválaszt, a szeretet pedig összeköt.
Ezért nem jelent már gondot, hogy a világvallások (tehát nem keresztyén!) képviselőivel is leül a pápa Assisiben, egy keresztyén bazilikában imádkozni a békéért, vagy a német evangélikus egyházi napokon megterítenek egy "úrasztalát", süteménnyel és üdítővel, ahova úgymond, úrvacsorai közösségbe hívták a jelen levő buddhistákat és muzulmánokat is, akiket pl. a bor távol tartana.
Ezért nem okozott fejtörést az sem, hogy a magyar keresztyén történelmi egyházak püspökei is aláírják azt az ökumenikus chartát, mely a nem keresztyén vallások felé történő misszióról is kész lemondani az egység érdekében.
A bibliai igazságoknak egyre jobban relativizálódott az értéke, a tanfegyelmet sok keresztyén egyház már a régóta nem képes tartani! Illusztrációként hadd ismertessek egy statisztikát, melyet a reformáció szülőföldjén, Németországban készítettek lelkészek között (!) 2003-ban. E felmérés során a megkérdezett lelkészek
74 % vallotta, hogy van feltámadás - 26 % nem.
67% vallotta, hogy Isten megbocsáthatja bűneinket, 33 % nem.
63 % vallotta Jézus Krisztus istenségét, 52 % vallotta, hogy szűkség van megváltásra, 39 % vallotta, hogy a házasságot Isten szerezte, 36 % vallotta, hogy a Biblia szent, 17% vallotta, hogy halál után a mennybe juthatunk, és csak 21 % vallotta, hogy JÉZUS Krisztus a példaképe.
A relativizált biblia-értelmezés tipikus példája a nők lelkésszé szentelésének és presbiterré választásának igazolására született bibliamagyarázat is. Ez a magyarázat vagy arra hivatkozik, hogy Pál apostol nőgyűlölő volt és azért írt a nők gyülekezet-vezetővé tétele ellen, vagy azt állítja, hogy egy patriarkális kor masculin-centrikus szemlélete került bele a Bibliába, vagy összefüggéseiből kiragadott, egészen másra vonatkozó igékkel akarja feloldani és relativizálni, az egyébként első olvasásra is világos bibliai tanítást.
2.6. A posztmodern etikának korábban említett szexuális libertinizmusa is egyre erőteljesebben érezteti hatását, az európai keresztyénség egyházaiban. Ennek egyik jele a homoszexualitás jelenségének egyházi fogadtatása, melynek során - egyre több nyugat európai és néhány amerikai egyházban - a homo párok kapcsolatárnak egyházi megáldására is egyre gyakrabban kerülhet sor, amely korszellem-kényszernek - úgy tűnik - egyre kevesebb európai egyház tud ellenállni. Nemrég az amerikai anglikán egyházban választottak püspökké egy, feleségét és gyermekeit, homo kapcsolata miatt elhagyó lelkészt. A posztmodern etika hatása az is, hogy a házassági válások felett sok európai egyház nemcsak szemet huny, de vannak már egyházak, ahol a válásnak is egyházi szertartása van, melynek célja, hogy a felek békében váljanak el egymástól. Egyre több egyház fogadja el hallgatólagosan a házasságkötés nélküli párkapcsolatokat, és szolgáltatja ki az így született gyermekeknek a keresztséget. Megjelent a keresztyének között is, a halálhoz való jog gondolata . Van olyan svájci euthanázia-klub, melynek protestáns lelkész az elnöke. S egyre több keresztyén fiatal tarja kívánatosnak a szingli életformát.
2.7. Végül, rendkívül nagy hatást gyakorolt a keresztyénségre világszerte a posztmodernizmus spiritualitása, melynek lényeges eleme, az élvezet életcéllá tétele.
Ennek hatására jelent meg, és terjed egyre nagyobb mértékben az un. élmény-keresztyénség, vagy kicsit vulgárisabban mondva az élvezet-keresztyénség.
Ennek egyik hordozója a karizmatikus mozgalomnak nevezett rajongó, vallásos élményeket produkáló, és hajszoló keresztyénség, mely mára világmozgalommá nőtte ki magát. Amit a szekuláris világ élvezetben, muzsikában, misztikumban, csodatevő sámánokban, transcendens élményekben kínál, az a karizmatikus mozgalomban, keresztyénnek címkézett árúként, mind megkapható.
De a nem-karizmatikus keresztyénség is átvette az élvezet-szolgáltató, és élvezet szemléletű hívő élet ideálját. Ennek jelszava jól ismert a magyar protestáns körökben is, "azért megyünk a templomba, mert ott szeretnénk valamit kapni. Oda megyünk, ahol a legjobbat kapjuk erőben, vigasztalásban, békességben, ahol a legjobb lelki "benzint" adják, aminek erejével egy hétig kibírjuk." A keresztyénségből eltűnőben van az a gondolat, hogy az istentisztelet az élő Isten imádatának nagy alkalma, az meg végképp idegen gondolat, hogy a gyülekezetbe azért megyek, mert szeretnék adni másoknak is valamit, sőt megtalálni helyemet a Krisztus-testben és Isten országáért tenni valamit. Egyre gyakoribbak a látványos, külsőségeiben fesztiválszerű istentiszteleti rendezvények, evangélizációk, melyeken olykor megjelenik a balett, a néptánc, sőt fiatalok részére a "keresztyén" diszkó, vagy farsangi bál is.
Ezeknek a hatásoknak eredményeként erősödött fel egyre nagyobb mértékben az a folyamat, amit összefoglaló néven szekularizációnak, az egyház elvilágiasodásának neveznek, mely az un. történelmi egyházakból való tömeges kiábránduláshoz vezetett.
Ez a magyarázata annak is, hogy Magyarországon a rendszerváltás után, nem következett be az a nagy egyházi fellendülés, amit sokan vártak, hanem éppen az ellenkezője, a fogyás! (A református egyházban a választói névjegyzékbe felvettek száma 1989 és 2001 között, 12%-ot fogyott. Másik adat: az 2001-es népszámlálás során magát reformátusnak valló 1,620 Mi reformátusból az egyházi névjegyzék 410 E nevet tartalmaz!)
A szekularizáció másik, letagadhatatlan következménye lett, a keresztyén egyházak hitel- és tekintély vesztése, melynek jele napjainkban úgy jelentkezik, hogy az Európát a haladás, a tudományok, a modern kapitalizmus bölcsőjévé tevő keresztyénség, még említés-erejéig sem kerülhetett bele az EU alkotmányába. S ezt az európai keresztyénséggel minden következmény nélkül meg lehetett tenni! (Ugyanakkor az állatvédők nagy felvonulással követelték Brüsszelben, hogy az állatok jogaira vonatkozó passzus bekerüljön az EU alkotmányba!)
Ez irányú vizsgálódásunkat máris szűkítenünk kell, hiszen a 2,1 Milliárd tagot számláló keresztyénség számtalan felekezetből áll, melyek tanításaikat illetően is jelentős mértékben eltérnek egymástól, és kontinentális megosztottságuk is igen változatos. Ezért vizsgálódásunk fő területe elsősorban az európai keresztyénség, már csak azért is, mert a modernizmus és posztmodernizmus itt érintette a legnagyobb felületen a keresztyénséget.
Summásan, annyit máris állíthatunk, hogy a korszellemet jelentő két nagy irányzatnak, a modernizmusnak és a posztmodernizmusnak szinte minden szellemi vektora, előbb vagy utóbb, de behatolt a keresztyén egyházakba és ott különféle hatásokat váltott ki. E hatások elég karakterisztikusan jelentkeztek és a mai napig hatóan, világosan körülírhatók.
2.1. A modernizmus alig mondta ki, hogy nincs az emberen kívül semmiféle tekintély, megjelent a keresztyén theologiában a bibliakritika. A 18.században, a tudomány mezében megjelenő bibliakritika megtámadta a bibliai könyvek szerzőségét, korát, a Biblia történeti hitelességét, vagyis magának a szövegnek a hitelességét is. Vagyis : az ember, fölé emelkedett a Szentírásban magát kijelentő Istennek, és mint legfőbb tekintély bírálat alá vett mindent, amit az emberi tudomány mércéje szerint a Bibliában nem tartott elfogadhatónak és hitelesnek. Ez a folyamat mind a mai napig tart, annak ellenére, hogy a posztmodernizmus hatalmas csapást mért a tudományba vetett bizalomra. Mégis, a Biblia hitelessége, történeti megbízhatósága, és kijelentés volta feletti vita, a keresztyén theologia vízválasztójának számit ma is. A Biblia isteni tekintélye, a keresztyén egyházak nagy részében már nem számít evidenciának. Ennek következménye az is, hogy a keresztyének között egyre több a dogmatikai és etikai kérdések feletti vita, s a Bibliára való hivatkozás egyre kevésbé "sikkes".
2.2. A modern kor humanizmusa és racionalizmusa is hatalmas erővel hatolt be a keresztyénségbe és ott kedvező fogadtatásra talált. A racionalizmus hatására kezdték a theologusok tagadni a bibliai csodák valódiságát, és próbálták racionálisan megmagyarázni a hit és a transcendens valóság dolgait. A humanizmus hatására pedig a theo-centrikus Bibliából antropo-centrikus könyv lett, melynek főszereplője az ember, mégpedig az az ember, akit át lehet nevelni, meg lehet javítani, csak jó példaképeket kell neki ajánlani. Így lett Jézusból példakép, az emberből pedig olyan szabad akaratú lény, aki maga tud dönteni saját sorsa, üdvössége felől is, mintegy Istent is igénybe véve. Ez a - Bibliától abszolút idegen - gondolat és szemlélet, megjelent már a 18. század igehirdetéseiben de jelen van mind a mai napig nemcsak a római katolikus, de a protestáns templomi igehirdetésekben, és temetési beszédekben is.
2.3. A modern kor egzisztencializmusa is nagy hatást gyakorolt a theologia művelőire, (neveket most nem említek) amikor megjelent az egzisztencialista bibliaértelmezés. Eszerint a Biblia önmagában nem Isten szava, csak akkor válik azzá, ha az olvasó egzisztenciálisan rezonál az olvasott szövegre. Az egzisztencialista bibliamagyarázó szerint nincs abszolút igazság, a Bibliából sem ismerhetjük meg azt, ezért az egyház is csak egy rész-igazságot hirdet. Korunk nagynak kikiáltott theológusai közül nem kevés volt az egzisztencializmus gondolatának képviselője.
A modernizmus ateizmusa, materializmusa, vallás ellenessége és annak, az egyházon belüli, fentiekben ismertetett hatásai, hatalmas tömegeket ábrándítottak ki és szakítottak el a keresztyén egyházaktól.
2.4. A posztmodernizmus minden igazsággal szembeni szkepticizmusa, relativizmusa és a dekonstrukciós hermeneütika hatása, ha nem is ilyen fogalomként, elég korán megjelent a keresztyén theologiában is. Rudolf Bultmann nézetei, miszerint a bibliai fogalmaknak, történeteknek a magját úgy lehet megtalálni, hogy lehántjuk róluk azt, ami emberi, ami történeti, mivel ezek torzítják az igazságot,- hatalmas visszhangra és követő táborra talált a protestáns egyházakban. Az egyházban is megjelent az un. "modern theologia", mely lényegében a modernizmus és posztmodernizmus gondolatait filozófiai gondolatait igyekezett krisztianizálni.
2.5. Igen nagy hatást gyakorolt a keresztyén theologiára a posztmodernizmusnak az a tétele, hogy "nincs abszolút igazság, és ezért nem az a kérdés, hogy igaz-e valami, hanem hogy tetszik-e."
Ha nincs abszolút igazság, akkor mindenkinek igaza van, akkor minden vallásban, beleértve a nem keresztyén világvallásokat is, van valami igazság elem. Ezeket az igazság elemeket kell megkeresni és összhangba hozni. Ez a pluralizmus vezér elve. Eklatáns hordozója ennek a posztmodern gondolatnak az ökumenikus mozgalom, mely a modernizmus szülöttje ugyan, de a posztmodernizmustól még nagyobb lendületet kapott. Ma az európai keresztyén tömegek kitörő lelkesedéssel fogadják az ökumené gondolatát és gyakorlatát, az átlag keresztyént, de a keresztyén klérus nagy részét sem érdekli már az, hogy mi a bibliai igazság, mondván: az igazság elválaszt, a szeretet pedig összeköt.
Ezért nem jelent már gondot, hogy a világvallások (tehát nem keresztyén!) képviselőivel is leül a pápa Assisiben, egy keresztyén bazilikában imádkozni a békéért, vagy a német evangélikus egyházi napokon megterítenek egy "úrasztalát", süteménnyel és üdítővel, ahova úgymond, úrvacsorai közösségbe hívták a jelen levő buddhistákat és muzulmánokat is, akiket pl. a bor távol tartana.
Ezért nem okozott fejtörést az sem, hogy a magyar keresztyén történelmi egyházak püspökei is aláírják azt az ökumenikus chartát, mely a nem keresztyén vallások felé történő misszióról is kész lemondani az egység érdekében.
A bibliai igazságoknak egyre jobban relativizálódott az értéke, a tanfegyelmet sok keresztyén egyház már a régóta nem képes tartani! Illusztrációként hadd ismertessek egy statisztikát, melyet a reformáció szülőföldjén, Németországban készítettek lelkészek között (!) 2003-ban. E felmérés során a megkérdezett lelkészek
74 % vallotta, hogy van feltámadás - 26 % nem.
67% vallotta, hogy Isten megbocsáthatja bűneinket, 33 % nem.
63 % vallotta Jézus Krisztus istenségét, 52 % vallotta, hogy szűkség van megváltásra, 39 % vallotta, hogy a házasságot Isten szerezte, 36 % vallotta, hogy a Biblia szent, 17% vallotta, hogy halál után a mennybe juthatunk, és csak 21 % vallotta, hogy JÉZUS Krisztus a példaképe.
A relativizált biblia-értelmezés tipikus példája a nők lelkésszé szentelésének és presbiterré választásának igazolására született bibliamagyarázat is. Ez a magyarázat vagy arra hivatkozik, hogy Pál apostol nőgyűlölő volt és azért írt a nők gyülekezet-vezetővé tétele ellen, vagy azt állítja, hogy egy patriarkális kor masculin-centrikus szemlélete került bele a Bibliába, vagy összefüggéseiből kiragadott, egészen másra vonatkozó igékkel akarja feloldani és relativizálni, az egyébként első olvasásra is világos bibliai tanítást.
2.6. A posztmodern etikának korábban említett szexuális libertinizmusa is egyre erőteljesebben érezteti hatását, az európai keresztyénség egyházaiban. Ennek egyik jele a homoszexualitás jelenségének egyházi fogadtatása, melynek során - egyre több nyugat európai és néhány amerikai egyházban - a homo párok kapcsolatárnak egyházi megáldására is egyre gyakrabban kerülhet sor, amely korszellem-kényszernek - úgy tűnik - egyre kevesebb európai egyház tud ellenállni. Nemrég az amerikai anglikán egyházban választottak püspökké egy, feleségét és gyermekeit, homo kapcsolata miatt elhagyó lelkészt. A posztmodern etika hatása az is, hogy a házassági válások felett sok európai egyház nemcsak szemet huny, de vannak már egyházak, ahol a válásnak is egyházi szertartása van, melynek célja, hogy a felek békében váljanak el egymástól. Egyre több egyház fogadja el hallgatólagosan a házasságkötés nélküli párkapcsolatokat, és szolgáltatja ki az így született gyermekeknek a keresztséget. Megjelent a keresztyének között is, a halálhoz való jog gondolata . Van olyan svájci euthanázia-klub, melynek protestáns lelkész az elnöke. S egyre több keresztyén fiatal tarja kívánatosnak a szingli életformát.
2.7. Végül, rendkívül nagy hatást gyakorolt a keresztyénségre világszerte a posztmodernizmus spiritualitása, melynek lényeges eleme, az élvezet életcéllá tétele.
Ennek hatására jelent meg, és terjed egyre nagyobb mértékben az un. élmény-keresztyénség, vagy kicsit vulgárisabban mondva az élvezet-keresztyénség.
Ennek egyik hordozója a karizmatikus mozgalomnak nevezett rajongó, vallásos élményeket produkáló, és hajszoló keresztyénség, mely mára világmozgalommá nőtte ki magát. Amit a szekuláris világ élvezetben, muzsikában, misztikumban, csodatevő sámánokban, transcendens élményekben kínál, az a karizmatikus mozgalomban, keresztyénnek címkézett árúként, mind megkapható.
De a nem-karizmatikus keresztyénség is átvette az élvezet-szolgáltató, és élvezet szemléletű hívő élet ideálját. Ennek jelszava jól ismert a magyar protestáns körökben is, "azért megyünk a templomba, mert ott szeretnénk valamit kapni. Oda megyünk, ahol a legjobbat kapjuk erőben, vigasztalásban, békességben, ahol a legjobb lelki "benzint" adják, aminek erejével egy hétig kibírjuk." A keresztyénségből eltűnőben van az a gondolat, hogy az istentisztelet az élő Isten imádatának nagy alkalma, az meg végképp idegen gondolat, hogy a gyülekezetbe azért megyek, mert szeretnék adni másoknak is valamit, sőt megtalálni helyemet a Krisztus-testben és Isten országáért tenni valamit. Egyre gyakoribbak a látványos, külsőségeiben fesztiválszerű istentiszteleti rendezvények, evangélizációk, melyeken olykor megjelenik a balett, a néptánc, sőt fiatalok részére a "keresztyén" diszkó, vagy farsangi bál is.
Ezeknek a hatásoknak eredményeként erősödött fel egyre nagyobb mértékben az a folyamat, amit összefoglaló néven szekularizációnak, az egyház elvilágiasodásának neveznek, mely az un. történelmi egyházakból való tömeges kiábránduláshoz vezetett.
Ez a magyarázata annak is, hogy Magyarországon a rendszerváltás után, nem következett be az a nagy egyházi fellendülés, amit sokan vártak, hanem éppen az ellenkezője, a fogyás! (A református egyházban a választói névjegyzékbe felvettek száma 1989 és 2001 között, 12%-ot fogyott. Másik adat: az 2001-es népszámlálás során magát reformátusnak valló 1,620 Mi reformátusból az egyházi névjegyzék 410 E nevet tartalmaz!)
A szekularizáció másik, letagadhatatlan következménye lett, a keresztyén egyházak hitel- és tekintély vesztése, melynek jele napjainkban úgy jelentkezik, hogy az Európát a haladás, a tudományok, a modern kapitalizmus bölcsőjévé tevő keresztyénség, még említés-erejéig sem kerülhetett bele az EU alkotmányába. S ezt az európai keresztyénséggel minden következmény nélkül meg lehetett tenni! (Ugyanakkor az állatvédők nagy felvonulással követelték Brüsszelben, hogy az állatok jogaira vonatkozó passzus bekerüljön az EU alkotmányba!)
A keresztyénség pozitív válasza
Harmadik kérdéskörünkben még azt vizsgálnánk meg, hogy volt-e és van-e a keresztyénségnek az eddig ismertetett nagy megalkuvásokon kívül más, pozitív válasza a posztmodernizmusra.
A választ azért nem lehet egy szóval elintézni, mert előbb azt kell tisztáznunk, hogy mit értünk keresztyénség alatt. A keresztyénségnek ugyanis van egy szociológiai és egy theologiai meghatározása. Szociológiai értelemben a keresztyénség, valamennyi, magát keresztyénnek valló egyház, vagy vallási csoport összességét jelenti, annak kiterjedt intézmény rendszerével együtt. Theologiai értelemben viszont az Istentől üdvösségre választottak és kihívottak közösségét, akik Jézus Krisztust istenüknek vallják, s a Bibliát, Isten abszolút tekintéllyel bíró szavának, minden időben és minden korban, az élet minden területére érvényes akaratának ismerik el. E kettős értelemben értett keresztyénség azonban sem létszámában, sem az összkeresztyénségben képviselt súlyát illetően nem azonos tömeget jelent.
A theologiai értelemben vett keresztyénség nem integrálja soha az éppen divatos ideológiákat, filozófiákat, hanem ragaszkodik a Biblia válaszaihoz és tanításaihoz, mint Isten örökké érvényes szavához.
A keresztyénségnek ez a része vallja, hogy a Biblia, a modern és posztmodern ember
minden dilemmájára választ tud adni, kétségbeesésére igazi reménységet kínál, lelki és erkölcsi zűrzavarában rámutat az egyetlen biztos pontra, Jézus Krisztusban a magát történelemben kijelentő élő Istenre, és a vele történő életrendezés nagy lehetőségére.
Ezért azt mondhatjuk, hogy a keresztyénség eme részének a posztmodernizmusra adott egyik válasza: a biblikus misszió szorgalmazása.
Ez a missziói trend felfedezhető ma világszerte. Európában kevésbé, viszont Amerikában, Afrikában és Ázsiában erősödőben van, s magát, a Bibliához ragaszkodó, un. hitvallásos keresztyénségnek nevezi. A keresztyénségnek ez a része ugyan nem növekszik olyan dinamikusan, mint szeretnénk, de szerepe és súlya a protestáns egyházakban mégsem kicsi. Ez az irányzat erőteljesen képviseli a Biblia kijelentés-voltának hitét, hangoztatja az újjászületés szükségességét, szorgalmazza a világ felé a biblikus evangélizációt, a már hitre ébredtek tanítását, és a gyülekezet építés biblikus módszereit. Mivel ez az irányzat a hangsúlyt a misszió vertikális, transcendens dimenziójára helyezi, és a keresztyén élet lényegét a Krisztus-kapcsolatban határozza meg, hamar rásütik a bélyeget, hogy "fundamentalista". Ezt a bélyeget, különös módon, nem a világ üti rá a keresztyénség eme részére, hanem azok a keresztyének, akik a modern és posztmodern korszellemet az egyház theologiájába integrálták és annak "ágyába befeküdtek".
A keresztyénségnek, a korszellemmel meg nem alkuvó része tehát, a posztmodern korszellemmel legélesebben a keresztyénségen belül találkozik és ott kényszerül választ adni.
Theologiai válasza az, hogy a Biblia és annak üzenete nem szorul sehol és semmiben reformációra, modernizálásra. Annak normáin változtatni nem lehet, mert azokat Isten szabta meg. A posztmodern gondolkodással és életvitellel szemben kínálja az Istennel megbékélt, értelmes élet nagy, és perspektívikus alternatíváját.
Mivel a keresztyénség másik része ezt a választ nem tartja elfogadhatónak és nem ebben látja a modern ember válságából kivezető utat, az összkeresztyénségen belül felerősödött és egyre jobban felerősödik egy belső átsruktúrálódás.
Ez azt jelenti, hogy szinte valamennyi keresztyén egyházon belül reform mozgalmak működnek, minden történelmi egyháztól független Theologiákat alapítanak, független bibliaiskolákban képeznek laikus gyülekezeti munkásokat. A "nagy" egyházaktól független gyülekezetek sokasága jön létre, melyek gyakran erőteljesen ragaszkodnak otthagyott egyházuk hitvallásaihoz.
Helyenként új egyháztesteket hoznak létre, azaz kettészakadnak, melynek oka szinte mindig ugyanaz: a nők lelkésszé szentelésének elfogadása , a homoszexualitás legalizálása, az ökumenikus mozgalomban való részvétel, vagy a liberális bibliakritika gyakorlása.
Mint minden korszellem, úgy korunké is tehát, a keresztyénséget válaszút elé állítja. A Biblia Jézusa ezt a válasz-kényszert azonban nem ítéli negatív jelenségnek, hanem annak felismerésére akar elsegíteni, hogy a "juhok és kecskék" szétválasztása minden időben folyik, s a Jézus Krisztus visszajövetelekor történő nagy szétválasztás csupán végső demonstrációja lesz annak a folyamatnak, ami a történelem folyamán, s így a mi napjainkban is történik.
Sípos Ete Álmos ref.lelkipásztor, BSZ főtitkár előadása,
mely elhangzott 2004.október 24-én, Szépalmán, a Biblia Szövetség által rendezett orvos-konferencián.
A választ azért nem lehet egy szóval elintézni, mert előbb azt kell tisztáznunk, hogy mit értünk keresztyénség alatt. A keresztyénségnek ugyanis van egy szociológiai és egy theologiai meghatározása. Szociológiai értelemben a keresztyénség, valamennyi, magát keresztyénnek valló egyház, vagy vallási csoport összességét jelenti, annak kiterjedt intézmény rendszerével együtt. Theologiai értelemben viszont az Istentől üdvösségre választottak és kihívottak közösségét, akik Jézus Krisztust istenüknek vallják, s a Bibliát, Isten abszolút tekintéllyel bíró szavának, minden időben és minden korban, az élet minden területére érvényes akaratának ismerik el. E kettős értelemben értett keresztyénség azonban sem létszámában, sem az összkeresztyénségben képviselt súlyát illetően nem azonos tömeget jelent.
A theologiai értelemben vett keresztyénség nem integrálja soha az éppen divatos ideológiákat, filozófiákat, hanem ragaszkodik a Biblia válaszaihoz és tanításaihoz, mint Isten örökké érvényes szavához.
A keresztyénségnek ez a része vallja, hogy a Biblia, a modern és posztmodern ember
minden dilemmájára választ tud adni, kétségbeesésére igazi reménységet kínál, lelki és erkölcsi zűrzavarában rámutat az egyetlen biztos pontra, Jézus Krisztusban a magát történelemben kijelentő élő Istenre, és a vele történő életrendezés nagy lehetőségére.
Ezért azt mondhatjuk, hogy a keresztyénség eme részének a posztmodernizmusra adott egyik válasza: a biblikus misszió szorgalmazása.
Ez a missziói trend felfedezhető ma világszerte. Európában kevésbé, viszont Amerikában, Afrikában és Ázsiában erősödőben van, s magát, a Bibliához ragaszkodó, un. hitvallásos keresztyénségnek nevezi. A keresztyénségnek ez a része ugyan nem növekszik olyan dinamikusan, mint szeretnénk, de szerepe és súlya a protestáns egyházakban mégsem kicsi. Ez az irányzat erőteljesen képviseli a Biblia kijelentés-voltának hitét, hangoztatja az újjászületés szükségességét, szorgalmazza a világ felé a biblikus evangélizációt, a már hitre ébredtek tanítását, és a gyülekezet építés biblikus módszereit. Mivel ez az irányzat a hangsúlyt a misszió vertikális, transcendens dimenziójára helyezi, és a keresztyén élet lényegét a Krisztus-kapcsolatban határozza meg, hamar rásütik a bélyeget, hogy "fundamentalista". Ezt a bélyeget, különös módon, nem a világ üti rá a keresztyénség eme részére, hanem azok a keresztyének, akik a modern és posztmodern korszellemet az egyház theologiájába integrálták és annak "ágyába befeküdtek".
A keresztyénségnek, a korszellemmel meg nem alkuvó része tehát, a posztmodern korszellemmel legélesebben a keresztyénségen belül találkozik és ott kényszerül választ adni.
Theologiai válasza az, hogy a Biblia és annak üzenete nem szorul sehol és semmiben reformációra, modernizálásra. Annak normáin változtatni nem lehet, mert azokat Isten szabta meg. A posztmodern gondolkodással és életvitellel szemben kínálja az Istennel megbékélt, értelmes élet nagy, és perspektívikus alternatíváját.
Mivel a keresztyénség másik része ezt a választ nem tartja elfogadhatónak és nem ebben látja a modern ember válságából kivezető utat, az összkeresztyénségen belül felerősödött és egyre jobban felerősödik egy belső átsruktúrálódás.
Ez azt jelenti, hogy szinte valamennyi keresztyén egyházon belül reform mozgalmak működnek, minden történelmi egyháztól független Theologiákat alapítanak, független bibliaiskolákban képeznek laikus gyülekezeti munkásokat. A "nagy" egyházaktól független gyülekezetek sokasága jön létre, melyek gyakran erőteljesen ragaszkodnak otthagyott egyházuk hitvallásaihoz.
Helyenként új egyháztesteket hoznak létre, azaz kettészakadnak, melynek oka szinte mindig ugyanaz: a nők lelkésszé szentelésének elfogadása , a homoszexualitás legalizálása, az ökumenikus mozgalomban való részvétel, vagy a liberális bibliakritika gyakorlása.
Mint minden korszellem, úgy korunké is tehát, a keresztyénséget válaszút elé állítja. A Biblia Jézusa ezt a válasz-kényszert azonban nem ítéli negatív jelenségnek, hanem annak felismerésére akar elsegíteni, hogy a "juhok és kecskék" szétválasztása minden időben folyik, s a Jézus Krisztus visszajövetelekor történő nagy szétválasztás csupán végső demonstrációja lesz annak a folyamatnak, ami a történelem folyamán, s így a mi napjainkban is történik.
Sípos Ete Álmos ref.lelkipásztor, BSZ főtitkár előadása,
mely elhangzott 2004.október 24-én, Szépalmán, a Biblia Szövetség által rendezett orvos-konferencián.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése